A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Esélyteremtési Főosztály Ellátottjogi Osztálya „A zene mindenkié” címmel pályázatot hirdetett az SZGYF által fenntartott szociális intézmények felnőtt korú ellátottjai számára. 

A pályázat kapcsán az intézményekben működő dalkörök, kórusok, vagy egyéni énekesek, illetve intézményi zenekarok mutathatták meg zeneszeretetüket, tehetségüket.

A Bíráló Bizottság a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Bicske telephelyintézmény lakóinak zenés produkciós pályázatát Különdíjban részesítette!

Több fenntartásunkban működő intézményhez hasonlóan a bicskei fogyatékkal élő személyek és pszichiátriai betegek otthonában is központi szerepet kap a zene, mely egyebek mellett közösségépítő, az intézményben élő ellátottak személyes fejlődését, emocionális és kognitív képességének fejlődését segíti elő. A bicskei otthon lakói és dolgozói a produkción keresztül igyekeztek megmutatni, hogyan hat a zene az intézményben élők mindennapjaikra.

A bicskei otthon lakóinak és az őket felkészítő intézményi vezetőknek, dolgozóknak szeretettel gratulálunk!