A Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Polgárdi telephelyen első alkalommal került megrendezésre az „Állati jó” projekthét, mely az egészséghét hagyományaihoz hasonlóan interaktív, komplex formában nyújtott fejlesztést az otthon lakói számára. Nemcsak az egészség megőrzése, hanem a környezetünk védelme, az állatvilág megismerése is fontos részét képezi mindennapjainknak. Ennek jegyében az első témahét az állatokkal kapcsolatos ismeretek elmélyítésére fókuszált, mely április 8-12. között valósult meg. 

Az elsődleges cél az volt, hogy a hazánkban fellelhető házi-és háztáji állatokkal ismerkedhessenek meg a lakók. Annak érdekében, hogy könnyebben sajátítsanak el új ismereteket, vagy felelevenítsék a régieket, az Intézmény vezetője és dolgozói igyekeztek minél interaktívabbá, mozgalmasabbá tenni számukra a hetet. A fejlesztésben fontos szerepet játszott a vizuális ingerek mellett, a hallás és a tapintás, valamint a szaglás is. Hétfőn a lakók ellátogattak a Polgárdin található tehenészetbe, ahol Kler Tamás telephelyvezető segítségével megismerkedhettek az itt élő állatok életmódjával, gondozásával, az ellés folyamatával, láthatták a fejés és az újszülött ellátás menetét. Kedden délelőtt a Vadmadárkórház vezetője, Dr. Berkényi Tamás állatorvos látogatott el a telephelyintézménybe.

Berkényi doktor nagy tapasztalattal rendelkezik a fogyatékkal élők interaktív fejlesztésében, hiszen már több éve rendszeresen tart előadásokat az Ezredéves Iskolában, továbbá 2018-ban Székesfehérváron a Magyar Speciális Művészeti Műhely által rendezett VAN Fesztiválon is élményteli előadást tartott a madarakról. Most is interaktívvá tette az előadását azáltal, hogy magával hozott három különleges madarat: vörös vércsét, macskabaglyot, dolmányos varjút. Az előadáson szó esett a madarak védelméről, gyógyításáról, egyes fajok kihalástól való megmentéséről, a madarak táplálkozásáról, élőhelyükről. Az otthon lakói testközelből is tapasztalatot szerezhettek a három madár tulajdonságairól.

Az előadás sikerességét a lakók mosolya, csillogó tekintetük mellett az aktív részvételük mutatta igazán. A délután folyamán az ellátottaink csoportos sportvetélkedőn vettek részt, mely a hét tematikájához igazodott, majd öt különböző állomáson az állatok táplálkozásáról, hangjaikról, élőhelyeikről, szokásaikról összefoglaló ismereteket szerezhettek, játékos formában ismerkedhettek az állatok tapintás általi felismerésével, jellegzetes külső jegyeik alapján.

Szerdán délelőtt további háztáji állatokkal ismerkedhettek meg a lakók: kacsával, tyúkkal és kakassal, galambbal, valamint a lóval. Az állatokat tesközelből is megfigyelhették, megsimogathatták és az előadók részletesen bemutatták az étkezésüket, gondozásukat, tartásuk főbb jellemzőjét. Az előadást galambreptetéssel, lovaskocsizással zárták. Délután a kézműves programok vették át a főszerepet, ami ugyancsak az állatokról szólt, gyurmából állatfigurákat, papírból pillangót készítettek a lakók az intézményi dolgozók segítségével. Csütörtökön az állatvédelem fontosságára, a nem megfelelő állattartásra kívánta felhívni lakói figyelmét az intézmény vezetősége és dolgozói, ezért ellátogattak a székesfehérvári ASKA állatmenhelyre. Bepillantást nyerhettek a telep életébe, befogadott lakóinak egyéni sorsába, ismerkedhettek a felelősségteljes állatgondozás feltételeivel, fontosságával. Lehetőség nyílt a lakók számára, hogy kiskutyákat simogassanak, mely mindenkinek szívmelengető élményt nyújtott.

 

A pénteki napra az egész hetet lezáró, összefoglaló, ismétlő programot szerveztek. Felelevenítették a hét eseményeit, élményeit, ismereteit, TOTÓ-t töltöttek ki, színeztek, rajzoltak, puzzle-t raktak ki, pontösszekötős feladatot oldottak meg.

Farkas Judit telephelyvezető úgy nyilatkozott, hogy a hét folyamán nemcsak az emberi kapcsolatok, hanem a természettel, a természetben élő növényekkel és állatokkal való barátság is erősödhetett lakókban. Ezek a mély nyomok a későbbiek során, a terápiás munka segítségére lehetnek. Az emlékek felidézése, az időbeli utazás, a kedves pillanatok, egy-egy mosoly mind-mind arra serkenti az intézmény vezetőit és dolgozóit, hogy hasonló programokkal színesítsék az elkövetkezendő évek mindennapjait.